2014. október 16.

Sapka koraszülötteknek

Egy tavalyi jótékonysági akció keretében több sapkát is varrtam koraszülötteknek. Idén közvetlen érintettként varrtam újabb sapkákat koraszülött kislányomnak és a PIC-en lévő babáknak.


Mint legutóbb, most is a Varróház szabásmintáját használtam:

Egy-egy sapi megvarrása pár perc, mégis óriási segítség. Ilyen pici méretben ugyanis nagyon nehezen lehet sapkát találni.

Gombostűzés, összevarrás rugalmas öltéssel

Kétféle koraszülött sapka

Koraszülött sapkák


A sapkák a régi MÁV kórház PIC részlegére kerültek, majd néhány darabot a kislányomnak is varrtam.

Miért kell sapka a koraszülött babákra?

Kicsit hihetetlenül hangzik, de leginkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy sapkában jobban híznak. Ennek az az orvosi magyarázata, hogy a babák fejének felülete nagy a testméretükhöz viszonyítva. A hőháztartásuk viszont kifejezetten rossz, így a fejükön keresztül sok hőt veszítenek. Ezt persze a szervezet megpróbálja ellensúlyozni, mégpedig úgy, hogy nagy energiát fordít a hővesztés visszafordítására. Az energiát pedig az elfogyasztott tejből (tápszerből) nyerik. Vagyis ha van egy vékony sapi a fejükön, akkor nem kell a melegen tartásra pazarolni az erőt, hanem lehet helyette növekedni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése